Dominik baba újszülött fotózás
Dominik babát már nagyon vártuk a stúdióba. Szülei gondosan készültek a fotózásra, és megtettek minden előkészületet, hogy Dominik türelmesen végigaludja az újszülött fotózást.
És természetesen Dominiknek eszébe sem volt aludni.
Sőt, roppant kíváncsian nézelődött. Természetesen bevetettünk minden lehetséges trükköt. Először hosszan evett, akkor sikerült bealtatni pár percre. elhelyeztük a díszletben. beállítottuk, készült pár kép, majd Dominiknek feltűnt, hogy nagy a csend. Mert persze nem akartuk felébreszteni. De őt ennyivel nem lehet átverni. Ő szépen felébredt és jelezte, hogy márpedig semmi jóból sem hagyhatjuk ki.
A párom úgy döntött mesél neki. Nem is gondoltam, hogy reptében kitalál egy komplett történetet, de láthatóan megtérültek a kisfiunknak kitalált mesék.
Csakhogy Dominiknek újszülött babákat megszégyenítő módon, eszében sem volt aludni. Szépen hallgatta a mesét, gyürkézte a kezét és erősen próbált mindent megfigyelni. Majd megint evett egy nagyot.
És ez hosszan így ment. Rövid alvó periódusokat igyekeztünk kihasználni.
Nagyon nagy élmény volt ezzel a gyönyörű kisfiúval fotózni. Mert ugyan nem aludt, de egy parányi hiszti sem volt. Csak érdekelte minden ami körülötte zajlik.