Gábor és Kriszti esküvő fotózása

Gábor és Kriszti a közelgő esküvője kapcsán keresett meg. Akkor még helyszínt sem találtak az esküvő fotózáshoz, bár több ötlet is felmerült.
Fontos volt, hogy ne kelljen sokat utazni, nyugis hely legyen, szép legyen, klasszikus legyen. És persze ne legyen túl drága. És persze legyen kinti és benti helyszín is.

Én némi keresgélés után két helyszínt javasoltam az egyik a Gödöllői Grassalkovich Kastély kertje ami ingyenes a másik a gödöllői Királyi Váró, ami fizetős de kedvező áru és egymáshoz is közel vannak.

Mind a két helyszínt bejártam a fotózás előtt, sőt a belsőt be is világítottam egy stúdió szettel.

A fotózást az esküvő napján délelőtt, pontosabban déltől tartottuk. Az egyik helyszínen két belső teremben (mind a kettő stúdió világítással bevilágítva) és a Királyi Váróhoz tartózó romantikus kávázóban fotóztunk, utána a vasútállomáson készültek kinti felvételek. Ez úgy másfél órát vett igénybe. A másik helyszínen a gödöllői kastélyparkban úgy egy órát fotóztunk, majd futás a szertartásra.

A kreatív fotózás nagyon feszített tempóban és mégis nagyon jókedvűen és gördülékenyen zajlott. Kriszti is és Gábor is nagyon odatette magát. Ezt itt is köszönöm nekik.

A kreatív fotózás után fél négykor már a házasságkötő teremnél Kerepesen készültek a képek.

A képekből egy kis válogatást a kis képre klikkelve lehet megnézni.

A szükséges ismeretek
Fotózás
Retusálás
Stúdió világítás
További portfólióink
Your Server is Unable to connect to the Google Geocoding API, kindly visit THIS LINK , find out the latitude and longitude of your address and enter it manually in the Google Maps Module of the Page Builder
Privacy Settings
We use cookies to enhance your experience while using our website. If you are using our Services via a browser you can restrict, block or remove cookies through your web browser settings. We also use content and scripts from third parties that may use tracking technologies. You can selectively provide your consent below to allow such third party embeds. For complete information about the cookies we use, data we collect and how we process them, please check our Privacy Policy
Youtube
Consent to display content from - Youtube
Vimeo
Consent to display content from - Vimeo
Google Maps
Consent to display content from - Google